A dróntechnológia forradalmának köszönhetően a légi képalkotás ma már nem csak a filmstúdiók és a gazdagok kiváltsága. Manapság viszonylag baráti áron szerezhetünk magunknak olyan készülékeket, amik meglepően jó képeket és videókat képesek készíteni, akár több kilométer magasról is, ráadásul ezt különféle intelligens funkciók teszik még egyszerűbbé.
Amennyiben te magad is e célból szeretnél drónt vásárolni magadnak, akkor nem árt tudni, hogy milyen paraméterekre érdemes odafigyelni képalkotás terén. A különféle drónbemutató cikkek gyakran dobálóznak olyan kifejezésekkel, amik sokkal inkább a fényképészethez kapcsolódnak, mint a drónreptetéshez, és ezek láttán sok kezdő rettenhet meg – hiszen nem tudja, hogy mik azok a tulajdonságok, amik számára fontosak lehetnek.
Cikkünk célja tisztázni a leggyakrabban emlegetett fényképezéssel és videózással kapcsolatos szakkifejezéseket, amelyeket egy drón adatlapján megtalálhatsz. E tudás birtokában te is sokkal okosabb döntéseket hozhatsz majd, ha a drónválasztásra kerül sor!
Objektív (és kapcsolódó fogalmai) a drón kamerák esetében
A fényképezők elé rögzített objektív feladata a kamerában található filmre vagy digitális képérzékelőre fókuszálni (irányítani) a fényt. Ennek köszönhetően „láthatja” a kamera, hogy mi van előtte. A kamerától függően az objektív lehet cserélhető, vagy gyárilag felszerelt is.
Az objektíveknek számos paramétere van, de a drónokkal kapcsolatban csupán néhányat szoktak feltüntetni a gyártók, például a látószöget és/vagy a gyújtótávolságot.
A látószög koncepciója egyszerű: minél nagyobb a szögérték, annál szélesebb képet „lát” az objektív. A gyújtótávolságot milliméterben szokás megadni, és kezdetben érdemes annyit tudni róla, hogy a nagyobb milliméter értékek kisebb látószöget jelentenek. Tehát egy 24mm-es objektív szélesebb képet lát, mint mondjuk egy 85mm-es objektív.
Amennyiben a drón kamerája zoomolni is képes, akkor a látószöget egy tartomány jelzi majd – a DJI Mavic 2 Zoom esetén ez a tartomány 83°-48°, ami gyújtótávban kifejezve 24mm-48mm-nek felel meg. Mint láthatod, a nagyobb látószög kisebb mm értéknek felel meg.
Blende („f-szám”) a kamerás drónok esetében
A blende (vagy írisz) egy, az objektívekben megtalálható mechanizmus, ami az objektív fényáteresztését szabályozza. Az objektívek fényáteresztését egy úgynevezett f-számmal szokás jelölni. Például ha ránézel az eredeti DJI Mavic Pro adatlapjára, akkor láthatod, hogy az objektív f/2.2-es.
De mit is jelent ez pontosan? Nos, minél kisebb ez az f-szám, az objektív annál több fényt képes beereszteni egységnyi idő alatt a kamerába. A kisebb f-számok tehát nagyobb blendenyílást jelölnek. Ez főleg sötétebb helyzetekben lényeges, ahol kevesebb fény áll rendelkezésre.
A legtöbb drónobjektív f-száma fix, és nem variálható, de a komolyabb készülékeknél már erre is van lehetőség. Ilyenkor az f-szám egy tartománzt jelöl, ahogyan például a DJI Mavic 2 Pro esetében is: f/2,8 – f/11. Ez azt jelenti, hogy a pilóta szabályozhatja, hogy mennyi fény jusson a kamera képérzékelőjére, ami hasznos lehet, ha verőfényes napsütésben próbálsz fényképezni vagy videózni, és egyszerűen túl világos van a megfelelően exponált felvételekhez.
Szenzor/képérzékelő (és kapcsolódó fogalmai) a drón kamerák esetében
Amikor a fényképek és a videók rögzítését még analóg eszközökkel kellett megoldanunk, a képek egy filmtekercsre rögzültek. Ezek a tekercsek több képkockára voltak felosztva, és mindegyik kockára (pontosabban négyetre) egy-egy kép került rá (vagy exponálódott) – később aztán ezeket hívtuk elő a sötét fényképes laborokban.
Akkoriban a film felelt a képek rögzítéséért és tárolásáért is.
Manapság a digitális kamerákban nem film, hanem egy digitális szenzor, vagy képérzékelő rögzíti fényt (a képek tárolását pedig belső tárhely, vagy egy memóriakártya biztosítja). Ezeknek a képérzékelőknek többféle fontos paramétere is van.
A képérzékelő mérete a drón kamerákban
A képérzékelő méretét gyakran keverik a felbontással, pedig két különböző fogalomról van szó – léteznek kisMÉRETŰ nagy felbontású szenzorok, és nagyMÉRETŰ, de kis felbontású szenzorok is.
Ez az érték a képérzékelő átlós méretére utal. A drónkamerákba leggyakrabban egy 1/2,3”-os (7,66 milliméteres) szenzor kerül, de vannak modellek, amikben ennél nagyobb egységek kapnak helyet.
De miért fontos a szenzor mérete? Nos, ezt sokáig fejtegethetnénk, mert a szenzor mérete több mindent is befolyásol, amit azonban mindenképpen érdemes megjegyezni, hogy két azonos felbontású szenzor közül a nagyobb méretű tisztább, kevésbé zajos („kásás” vagy „szemcsés”) képet képes produkálni sötétebb körülmények között.
A drón kamerák szenzorának felbontása
A felbontás azt jelzi, hogy egy szenzor mekkora méretű képet képes produkálni. Ezt az értéket megapixelben (MP) szokás megadni, amit a szenzor függőleges és vízszintes képpontszámának összeszorzásával kapunk meg. Egy megapixel egymillió pixelt jelent.
A 12 megapixeles DJI Mavic Air például 4056 x 3040 felbontású képeket készít. Ha összeszorozzuk ezt a két értéket, akkor az eredmény durván 12 millióra jön ki – tehát 12 megapixelre.
Érdemes megjegyezni, hogy két azonos felbontású drón között is lehetnek. Az előbb említett DJI Mavic Air például a gyártó szerint 4056 x 3040 pixellel hozza a 12 MP-s felbontást (ez inkább 12,3 MP), míg a DJI Spark felbontása csupán 3968 x 2976 pixel, ami valójában inkább 11,8 MP, mégis szintén 12-nek jelöli a gyártó.
Érzékenység (ISO érték) a kamerás drónoknál
E digitális paraméter koncepciója szintén az analóg időkbe nyúlik vissza. Amikor még filmre rögzítettünk képeket, számos különböző filmtípus közül válogathattunk, amelyek más-más mértékben voltak érzékenyek a fényre. Ha az ember tudta, hogy sötétebb helyeken kell majd fotóznia, akkor érzékenyebb filmet vitt magával, amit rövidebb idő alatt lehetett megfelelően exponálni. Az fő probléma ezzel csak az volt, hogy a fényre érzékenyebb filmek kásásabb, szemcsésebb képet produkáltak. Az analóg időkben a fényérzékenységet az „ASA” érték jelölte – a nagyobb ASA szám érzékenyebb filmet jelentett.
Ma a digitális rendszerekben „ASA” helyett „ISO” jelölést használunk, de a koncepció lényegében ugyan az. Az egyetlen jelentős különbség, hogy a mai fényképezőkbe (természetesen a drónokéba is) kerülő digitális szenzorok ISO értékét egy bizonyos tartományon belül állíthatjuk, ezzel az adott körülményekhez igazítva a fényérzékenységet. Éppen ezért az ISO érték általában egy tartományként szerepel a drónok adatlapjain (például 100-3200).
Valahányszor megduplázzuk az ISO értéket egy fényképezőben (100 -> 200 -> 400 -> stb.), az érzékelő fényérzékenysége is megduplázódik. Ez segít sötétebb körülmények között fényképezni, de sajnos ugyan úgy „kásásabbá” válik tőle a kész kép (vagy videó) – ezt a jelenséget „zajnak” nevezzük. A magasabb ISO értékek továbbá lehetővé teszik a gyorsabb pillanatok megörökítését, amiről a záridő kapcsán rögtön bővebben is beszámolunk!
A drón kamerák zárideje
A záridő koncepciója már valamivel egyszerűbb. Ez az érték mutatja meg, hogy mennyi ideig készül egy fotó (vagy egy videó). Minél hosszabb ez a záridő, annál több ideje van a képérzékelőnek, hogy begyűjtse a fényt, amit az objektív összpontosít rá. Ez jól jöhet sötétebb helyzetekben, vagy ha az ember nem szeretné feljebb tekerni az ISO értéket. Rövidebb záridők mellett kevesebb fény jut be a fényképezőbe, de könnyebb elkapni a gyorsabb pillanatokat is.
A záridőt szintén tartományban szokás megadni – egy drónon általában ezzel az értékkel szabályozható leginkább, hogy mennyire legyen világos, vagy sötét egy kép. A DJI Mavic 2 Pro drón például 8–1/8000 másodperc közötti tartományban mozog, tehát egy kép nyolc másodpercig, vagy egy nyolcezred másodpercig is készülhet (és persze ezek között sok egyéb érték is megadható az igények szerint).
JPEG/RAW/DNG – formátumok a kamerás drónok esetében
Amikor még filmmel fényképeztünk, a fényképek negatívjait egy speciális eljárással kellett előhívni, különféle speciális eszközök és vegyszerek segítségével. Ez egy munkaigényes folyamat volt, azonban komoly kreatív szabadságot biztosított a fényképész számára, mert előhíváskor manipulálhatta a kép különböző részeinek fényerejét (igen, a képmanipuláció bizonyos formái már jóval a Photoshop előtt is léteztek).
Később aztán bejöttek a polaroid fényképezők, amelyek perceken belül képesek voltak maguktól „előhívni” a képeket, és nem kellett a laborban vesződni velük. Ilyenkor nem készült digitális negatív, és az előhívás folyamatába sem nagyon nyúlhattak bele a fényképészek.
De minek megint a történelemóra? Nos, a fejlettebb digitális fényképezőgépekben mind a negatívok, mind a „polaroidok” funkcionalitása megjelenik, csak éppen más formában. Sok digitális fényképező (többek között sok drón is) képes egy úgynevezett RAW (szó szerint „nyers”) típusú formátumban fényképezni.
Ez a „nyers” formátum (a drónok általában a DNG szabványt használják) később egy erre megfelelő szoftverrel digitálisan „előhívható”, és több kreatív szabadságot biztosít a felhasználóknak, mint a JPEG fotók (nagyobb mozgásteret adnak például a világos részek sötétítése vagy a sötétek világosítása esetén). A nyers képeket a legtöbb eszköz és szoftver nem képes megjeleníteni, így minden esetben digitális előhívást igényelnek majd, hogy például fel lehessen tölteni őket az internetre, vagy elküldeni őket emailben valakinek.
A JPEG képek ezzel szemben sokkal inkább a polaroidokhoz hasonlítanak – azonnal elkészülnek és megoszthatók, nem igazán igényelnek utómunkát, de sokkal kevésbé lehet őket utólag manipulálni.
Mindkét formátumnak (RAW és JPEG) megvannak tehát a maga előnyei és hátrányai!
HDR a kamerás drónoknál
A HDR a „high dynamic range”, vagyis „nagy dinamikai tartomány” kifejezés rövidítése. A fényképezők kamerái nem úgy látják a világot, ahogy az emberek szemei: ha egy kontrasztosabb jelenet kerül eléjük, akkor választaniuk kell, hogy a világos részeket áldozzák-e fel, hogy a sötétebb részek láthatók legyenek, vagy épp fordítva.
A HDR felvételek igyekeznek áthidalni ezeket a korlátokat azzal, hogy a kamera (automatikusan) több fényképet készít ugyan arról a jelenetről – sötétebbeket és világosabbakat is – és ezeket utólag szoftveresen (általában szintén automatikusan) összeilleszti, hogy a világos és sötét részek is láthatók legyenek a kész képen.
Ez egy nagyon hasznos funkció, de nem képes minden esetben tökéletes eredményeket produkálni. A kamerának sziklaszilárdnak kell lennie, amíg ezek a képek készülnek (ez nem probléma egy jól stabilizált drónkamerának), és ha a jelenetben valami gyorsan mozog, akkor az is ronthat a végeredményen.
Videós szakkifejezések és paraméterek
A drón kamerák FPS-e
Videórögzítéskor valójában másodpercenként több (gyakran több tucat) képet rögzítünk, amiket egymás után lejátszva agyunk mozgó képként érzékel. Az FPS (frames per second) szám azt jelzi, hogy egy másodperc alatt hány ilyen képkockát képes rögzíteni a kamera.
Ezt az értéket általában a videó felbontása mellett szokás feltüntetni, mert sok kamera más felbontásoknál más FPS-ben képes rögzíteni (általában ahogy a felbontás nő, úgy csökken a maximális FPS): A DJI Mavic 2 Pro például 1080p (FullHD) felbontásnál akár 120 képkockát is képes rögzíteni (120FPS), 4K-s felbontás esetében azonban már csak legfeljebb 30-at.
A nagyobb FPS szám egyedül azoknak lehet fontos, akik szeretnének látványos lassított felvételeket rögzíteni (egész pontosan utólag belassítani felvételeiket). A nagyobb FPS számok látványosabb lassítást tesznek lehetővé, azonban az így felvett videók minősége gyakran gyengébb, mint az azonos felbontású, alacsonyabb FPS-sel rögzített felvételeké.
Érdemes továbbá megjegyezni, hogy minél nagyobb FPS-t állítunk be egy kamerának, annál több fényre lesz szüksége, hogy megfelelően exponáljon minden egyes képkockát.
Bitráta
A videós jellemzők között szinte biztosan találkozni fogsz egy „Mbps” értékkel. Ez a „megabit/másodperc” rövidítése, és a videó bitrátájára utal – arra, hogy másodpercenként mennyi adatot tartalmaz egy videó. Ebből következik, hogy ha egy videó nagyobb bitrátával készül, akkor a keletező fájl mérete is nagyobb lesz (több tárhelyet foglal el), azonban ezért cserébe egy jobb minőségű felvételt kapunk (általában több részlettel).
A bitráta általában nem variálható a drónkamerákon, ám érdemes megjegyezni, hogy egy 4K-s kamera 100Mbps bitrátával jó minőségű videóképet képes produkálni.
Érdemes megjegyezni, hogy a nagyobb felbontások nagyobb bitrátát is követelnek meg az elfogadható minőség fenntartásához. A DJI Spark például csupán csak FullHD (1920 x 1080) felbontású videót képes rögzíteni, és amihez 24Mbps tömörítést használ. Ezzel szemben a DJI Mavic Air, ami négyszer nagyobb (4K) videófelbontást produkál már négyszer nagyobb (100Mbps) bitrátával is tömörít.
Gimbal a kamerás drónokban
Egy drón minden apró mozzanata, vagy egy gyengébb széllökés is elmozdíthatja a kamerát, ami elronthatja mind a videófelvételeket, mind a hosszabb záridővel (pl. sötétben) készült fényképeket. A gimbal egy mechanikus berendezés, ami a kamera stabilitásáról gondoskodik repülés közben.
A gimbal folyamatosan érzékeli a drón mozgását, és kompenzálja azt, hogy a kamerát egyenesben tartsa, és minimalizálja, vagy teljesen hatástalanítsa a kisebb rázkódásokat. Az újabb drónok stabilizátorai már rendkívül fejlettek, és nagyon stabil, filmszerű felvételeket tesznek lehetővé.
A gimbal kapcsán gyakran felmerül az is, hogy hány tengelyes a készülék – ez azt jelenti, hogy hány mozgástengelyen képes stabilizálni a szerekezet. Értelemszerűen minél több tengelyen stabilizál egy gimal, annál több mozgástípust képes kompenzálni (dőlés, billenés, forgás, stb.)
Vannak olyan drónkamerák is, amelyek „elektronikus” gimbalt alkalmaznak mechanikus helyett. Ennek köszönhetően a drón váza lényegesen kisebb és könnyebb lehet (hiszen nem cipel magával egy egész stabilizáló szerkezetet), és ilyenkor a készülék szoftveresen oldja meg a felvételek stabilitását. Habár ahogy a technológia fejlődik, ezek az e-stabilizátorok egyre hatékonyabbakká válnak, a mechanikus gimbalokkal szemben néha torzíthatják a videót, és sok készülék szoftveres stabilizáláskor levágja a rögzített kép széleit (habár a kész felvétel továbbra is a beállított felbontással készül el).
